…Sporthírek…

Csak a sport!

Archive for the 'sport1tv.hu hírei' Category

Az U21-es magyar labdarúgó-válogatott 1-1-es döntetlent játszott a házigazda francia csapattal a hagyományos touloni utánpótlás torna csoportküzdelmeinek hétfői zárófordulójában, így a B jelű kvartett harmadik helyén végzett és búcsúzott. Róth Antal szövetségi edző csapata az első félidőben főként a szerencsének, illetve Gulácsi védéseinek köszönhetően nem került hátrányba. A fordulást követően azonban hamar vezetést szerzett a magyar együttes, Gosztonyi kiváló passzát az első mérkőzésen is eredményes Futács higgadtan értékesítette. A folytatásban nagyobb iramot diktáltak a franciák és az utolsó pillanatokban az előrehúzódó Duplus fejesével egyenlítettek, ez pedig a magyar válogatott búcsúját jelentette.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Sport-tv/Hirek/119740-touloni-torna-az-utols-percben-b-cs-zott-a-magyar-csapat.html



Az még kérdéses, hogy a Puskás Ferenc Stadion helyére egy teljesen új, vagy a mostaniba beleépített aréna épül-e, a Magyar Labdarúgó Szövetsége (MLSZ) elnöke viszont azt szeretné, ha már ősszel megkezdődnének a munkálatok. Az OTP vezérigazgatója a Hír TV Kontraszt című műsorában elmondta, komoly kérdés, hogy melyik építési megoldást válasszák, mert van olyan vélemény, mely szerint egy teljesen új aréna olcsóbb és funkcionálisan is jobb lenne, mint a régibe belehelyezett létesítmény.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Sport-tv/Hirek/119739-m-r-okt-berben-bonthatj-k-a-pusk-s-stadiont.html



Magyarország jelentkezik a 2015-ös női kosárlabda Európa-bajnokság megrendezésére. Bánki Erik, az Országgyűlés Sport- és Turizmusbizottságának elnöke és Szalay Ferenc, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének (MKOSZ) vezetője a hétfői sajtótájékoztatón bejelentette, hogy a készülőben lévő pályázat riválisai Spanyolország, Szerbia, valamint – közösen – Fehéroroszország és Litvánia lesznek. Szekeres Pál, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium helyettes államtitkára jelezte, hogy a kormány teljes mellszélességgel támogatja az MKOSZ törekvését.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Sport-tv/Hirek/119738-magyar-jelentkezes-a-2015-os-n-i-kosarlabda-eb-re.html



A francia nyílt teniszbajnokságon győztes kínai Li Na párizsi sikerének köszönhetően a hetedikről a negyedik helyre jött fel a női teniszezők világranglistáján. Ez pályafutása eddigi legjobbja. A versenyeket szervező WTA honlapja szerint továbbra is a dán Caroline Wozniacki áll az élen, míg a legjobb magyar, Szávay Ágnes – aki két hete bejelentette, hogy súlyos gerincsérülése miatt várhatóan fél évet kihagy – jelenleg a 44.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Sport-tv/Hirek/119737-n-i-tenisz-vilagranglista-li-feljott-a-negyedik-helyre-szavay-44-.html



A 19 éven aluliakból álló magyar labdarúgó-válogatott két vereséggel és egy győzelemmel a harmadik helyen végzett csoportjában az Európa-bajnoki selejtező elitkörében.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Sport-tv/Hirek/119736-u19-es-eb-selejtez-harmadik-a-magyar-csapat-a-csoportjaban.html



Az utolsó percekig izgalmas mérkőzésen kétgólos, 26-24-es vereséget szenvedett a magyar női kézilabda-válogatott a német csapat otthonában, Balingenben a világbajnoki selejtező első felvonásán.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Kezilabda/Hirek/119735-n-i-kezilabda-vb-selejtez-az-els-meccs-utan-ketgolos-hatranyban-a-magyarok.html



06 5th, 2011

Sebestyén Péter a 22. helyen végzett a 125 kcm-es kategóriában vasárnap a gyorsaságimotoros-világbajnokság idei ötödik futamán, a Katalán Nagydíjon, Barcelonában.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Auto-motor/Hirek/119725-katal-n-nagyd-j-sebesty-n-22-lett.html



Michelisz Norbert a második helyen ért célba vasárnap a túraautó-világbajnokság Hungaroringen rendezett hetedik versenyén.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Auto-motor/Hirek/119726-t-raaut-vb-michelisz-m-sodik-a-hungaroringen.html



A hirtelen jött heves esőzés miatt a második körben félbeszakadt a túraautó-világbajnokság idei nyolcadik futama vasárnap a Hungaroringen, ahol a rajt után Michelisz Norbert az első kanyarban ütközött.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Auto-motor/Hirek/119727-turaauto-vb-heves-es-zes-miatt-felbeszakadt-a-2-futam-michelisz-utkozott.html



Az első kanyarban ütközött, s végül egy kör hátránnyal ért célba vasárnap Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság mogyoródi, nyolcadik futamán.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Auto-motor/Hirek/119728-t-raaut-vb-michelisz-balesete-chevrolet-diadal.html



Gera Zoltán és Vadócz Krisztián nem tudja vállalni a játékot a San Marino elleni, keddi labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Labdarugas/Hirek/119729-magyar-v-logatott-gera-s-vad-cz-nem-utazik-san-marin-ba.html



Bor Barna nyerte vasárnap a +100 kg-os súlycsoport versenyét a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozatának bukaresti állomásán.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Kuzdosportok/Hirek/119730-cselg-ncs-vk-bor-barna-arany-rmes-bukarestben.html



Megvédve címét Havas Attila nyerte a motorcsónakos O-700-as kategória világbajnokságát.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Minden-mas-sportag/Hirek/119731-motorcs-nak-vb-havas-attila-megv-dte-c-m-t.html



Újabb olimpiai A szintes magyar eredmény született a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi úszóverseny-sorozat nyitóállomásán, Barcelonában: Verrasztó Dávid csatlakozott ötödikként vasárnap az előző napi londoni kvótások társaságához, Kapás Boglárkához, Biczó Bencéhez, Cseh Lászlóhoz és Kis Gergőhöz.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Uszas/Hirek/119732-ujabb-olimpiai-uszokvota-kis-gerg-magyar-csucsot-ert-el.html



A címvédő és világelső spanyol Rafael Nadal nyerte a francia nyílt teniszbajnokság férfi egyesét, miután a vasárnapi döntőben négy játszmában győzött a svájci Roger Federer ellen.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Tenisz/Hirek/119734-roland-garros-f-rfi-egyes-rafael-nadal-megv-dte-c-m-t.html



A magyar női kosárlabda-válogatott 68-56-os győzelmet aratott vasárnap Ukrajna felett a Sopronban zajló Európa-bajnoki pótselejtezőtorna harmadik játéknapján, ezzel három forduló után is százszázalékos.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Kosarlabda/Hirek/119733-n-i-kosar-eb-potselejtez-gy-zelem-az-ukranok-ellen-is-hibatlan-a-valogatott.html



Újabb olimpiai A szintes magyar eredmény született a Mare Nostrum elnevezésű nemzetközi úszóverseny-sorozat nyitóállomásán, Barcelonában: Verrasztó Dávid csatlakozott ötödikként vasárnap az előző napi londoni kvótások társaságához, Kapás Boglárkához, Biczó Bencéhez, Cseh Lászlóhoz és Kis Gergőhöz. Verrasztónak a viadal honlapjának tanúsága szerint egy második hely is elegendő volt az "ötkarikás nívó" produkálásához: a 400 m vegyes döntőjében lett ezüstérmes 4:11.71 perccel, alig lemaradva a győztes Cseh mögött, aki saját versenycsúcsát megjavítva nyert 4:11.22-vel.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Sport-tv/Hirek/119732-ujabb-olimpiai-uszokvota-kis-gerg-magyar-csucsot-ert-el.html



Megvédve címét Havas Attila nyerte a motorcsónakos O-700-as kategória világbajnokságát.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Sport-tv/Hirek/119731-motorcs-nak-vb-havas-attila-megv-dte-c-m-t.html



Bor Barna nyerte vasárnap a +100 kg-os súlycsoport versenyét a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozatának bukaresti állomásán. A 81 kilósok között Krizsán Szabolcs bronzérmes lett. A nemzetközi szövetség honlapja szerint Bor sorrendben egy-egy kazah, bolgár és izlandi riválisnál bizonyult jobbnak, majd az elődöntőben a brazil Walter Santost verte. A fináléban Zviadi Khanjaliashvilivel nézett farkasszemet, de a grúz sem tudta megállítani.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Sport-tv/Hirek/119730-cselg-ncs-vk-bor-barna-arany-rmes-bukarestben.html



Gera Zoltán és Vadócz Krisztián nem tudja vállalni a játékot a San Marino elleni, keddi labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn. Egervári Sándor szövetségi kapitány nem hív be új játékost a sérültek helyére. A hazai szövetség honlapjának vasárnapi beszámolója szerint a magyar válogatott tagjai egy nap pihenő után vasárnap kora délután találkoztak ismét Telkiben, és folytatták felkészülésüket. A keret tagjai közül ketten ugyanakkor jelezték, hogy nem tudják vállalni a játékot kedden: Gera bokasérülése továbbra sem jött rendbe, ezért a Luxemburg elleni találkozó után San Marino ellen sem lehet az együttes tagja.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Sport-tv/Hirek/119729-magyar-v-logatott-gera-s-vad-cz-nem-utazik-san-marin-ba.html



Az első kanyarban ütközött, s végül egy kör hátránnyal ért célba vasárnap Michelisz Norbert a túraautó-világbajnokság mogyoródi, nyolcadik futamán. A 26 éves magyar pilóta túl későn fékezett a rajt utáni első fordulónál, s BMW-je elejével eltalálta az élen autózó svájci Mehdi Bennanit (BMW). A versenyt a hirtelen érkezett hatalmas eső miatt a második körben félbeszakították, s a körözés csak közel félórás csúszás után folytatódhatott.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Sport-tv/Hirek/119728-t-raaut-vb-michelisz-balesete-chevrolet-diadal.html



A hirtelen jött heves esőzés miatt a második körben félbeszakadt a túraautó-világbajnokság idei nyolcadik futama vasárnap a Hungaroringen, ahol a rajt után Michelisz Norbert az első kanyarban ütközött.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Sport-tv/Hirek/119727-turaauto-vb-heves-es-zes-miatt-felbeszakadt-a-2-futam-michelisz-utkozott.html



06 5th, 2011

Sebestyén Péter a 22.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Sport-tv/Hirek/119725-katal-n-nagyd-j-sebesty-n-22-lett.html



Michelisz Norbert a második helyen ért célba vasárnap a túraautó-világbajnokság Hungaroringen rendezett hetedik versenyén.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Sport-tv/Hirek/119726-t-raaut-vb-michelisz-m-sodik-a-hungaroringen.html



A világ- és Európa-bajnok spanyol labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen rendkívül könnyedén, 4-0-ra nyert az amerikaiak otthonában.

A cikk teljes forrása: http://www.sport1tv.hu/Sport-tv/Hirek/119722-baratsagos-merk-zes-sima-spanyol-gy-zelem.html